Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pillantás a kulisszák mögé

Hogy volt? Tudod-e? 

       Prága a legendák városa is. Hogy is lehetne meg ez az ódon város ezek a kedves, néha misztikus és házborzongató, máskor csak sejtető történetek nélkül? A szellemek, akik mint áttetsző alakok, melyek nappal megbújnak az apró zegzugok mélyén, éjszaka előjönnek, s csak azokat nem ijesztenek meg, akik hisznek bennük. Hisz éppúgy hozzátartoznak a terekhez, utcákhoz, házakhoz, mint ahogy a Tyn templom az Óváros-térhez. S a Tyn udvarhoz, vagy inkább Ungelt-hez pedig rögtön az első  legenda…..gyere, elmesélem!

 

Tudod-e? Az Orloj történetét és 600 éves titkát?    

images.jpg

1364 volt az a jeles dátum, amikor megépült az Óvárosi Városháza tornya, amely máig helyet ad ennek a csodás, középkori, gótikus óraszerkezetnek, aminek csodájára jár azóta is a világ. Szó szerint a világ, hisz évente, minden napszakban, legyen nyár, ősz, tavasz, vagy tél, hatalmas tömeg gyűlik alá, kiváncsian figyelve, mi fog történni minden kerek órában. De vajon ismerjük-e a titkát, a történetét? Elmesélem nektek, amit tudok én.

 

 

Az egész óraszerkezet 1410-ben készült. 600 év!!! A zöld, pici tornyocska alatt, az apró tetőrász alatt bújik meg az arany kakas, aki képes integetni a szárnyával, kukorékol óránként, az apostoli menet végén, de mit lehet még tudni erről a kiskakasról? Azt beszélik, Bibliából vett jelentése van ittlétének, mégpedig az üzenete: emlékezés Jézus szavaira, melyeket Péternek mondott, hogy az tagadja meg őt, háromszor is, még mielőtt a kakas háromszor kukorékol. A kakas 10, 5 kiló.

 

e3_kohout.jpg

A 12 apostol, az Orloj óraszerkezetnek az egyik fő részét képezi, a kakas alatti, két ablakocskában jelenik meg, minden órában, reggel 9.00 és este 23.00 között. Vajon eredetileg is 12 szobor készült, vagy valahol van egy 13-ik is? Máig vitáznak rajta, hogy igen, vagy nem. A szakértők azt vallják, nincs 13-ik szobor, nem is tervezték meg soha, hisz annak külön kis mechanikus szerkezetének is kellene ehhez lennie, amely segitségével mozog, s ez nincs. A 13. –ik szobor magát Jézust ábrázolja, legalábbis ezt vallják azok, akik hiszik, hogy létezik, minden bizonyiték nélkül. Az apostolok közül párat felsorolok nektek: bal oldalon jön elő az ablakból, s megmutatkozik nektek, ha jól figyeltek, János apostol, kezében kehely, s egy kígyó. Aztán András követi őt, keresztel. Majd Pál, könyvet tart a kezében, és kardot. Tamás apostol, nyíllal, Barnabás pedig egy kővel ábrázolva, amelyel megköveztetett. A jobb ablakból elsőként Péter egy kulccsal, Mátyás szekercével, Fülöp apostol keresztel, végül Simon majd Tadeás. A szobrok közt egy angyal látható.

 

orloj-1.jpg

 

 

703448_17339_orloj_titul_oprava.jpg

 

És most fejtsük meg, mit is ábrázol az óramű maga. A csillagászati óra a földgömböt kivánja elénk tárni, a középpontja jelöli Prága földrajzi helyét. Láthatjátok rajta az űrt, a kék felső részen a nappalt, bal felén a barna részen a hajnalt, jobb oldalt pedig az alkonyatot, majd az legalsó rész,  a feketeség pedig az éjjel. Az aranyozott óramutató három időt is jelöl: ócseh időt, amelyet napnyugtától mér, középeurópai időt a római számok jelölik, és az úgynevezett német időt. Az állatöv pedig mindig az aktuális jegyet mutatja nekünk.

 

 

 

oralap.jpg

 

 

De nézzük csak, kinek köszönheti Prága ezt a csodát. Három mester is dolgozott a tökéletesitésén. Az első, 1410-ben Kadani Miklós óramester volt az a szerencsés, akit felkértek az óra elkészitésére. Munkájáért annyi garast kapott, amennyi akkoriban 12 ló, vagy 5 hordó osztrák bor értékével volt egyenlő. Az óraművet később Hanus mester tökéletesitette, akit megvakitottak – a legenda igy tartja - hogy soha többé még egy ilyen szerkezetet ne tudjon alkotni. A legenda azt is mondja, hogy amikor Hanus mester megérezte a halálát, mesterműve elé vonult, és amikor az óra egészet kondult, az apostoli menet elvonult, ő összerogyott, és mosollyal az arcán halt meg. Végül a harmadik mesternek Táborský Jánost tartják, aki az óráért felelt, a 16. században.

Képzeljétek majd el, amikor az Óra – nagy Ó-val- előtt álltok, hogy a szerkezetben több, mint 600 éves alkatrészek vannak….és még ma is működnek.

És most nézzük a szobrokat. Az egész apostoli menetet, a Csontváz inditja el, aki meghúzza a harangot, és jót nevet magában rajtunk, hogy bizony mi is meghalunk egyszer. Mellette a Török ingatja a fejét, hogy ő bizony ki nem vonul Európából. Jobb felén a Hiú néz a tükrébe, és bizony figyelmeztet arra, hogy túl hiúk vagyunk mi mind, emberek. Mellette a Fösvény figurája, aki jó szorosan fogja kezével a pénzes zsákját, nehogy valaki ellopja a vagyonát. Mint látjátok, mind a 4 fő erény itt látható az óra körül.

 

orloj-430x294.jpg

 

 

9909_06.jpg

 

Az egészet a Kalendárium teszi teljesssé, az Óralap alatt. Mánes hires festő készitette az apró képeket, amelyek mindegyike egy-egy hónapot jelöl az évből. A 12 miniatúra annak a hónapnak az életéből ragad ki egy jelenetet, főleg a paraszti életből: december- karácsony, július- aratás, március-vetés, szeptember- szüret.

 

kalendar.jpg

 

 

Képzeljétek, az a parányi ajtó, a torony aljában, a kalendárium alatt, ahol mindenki fényképezkedik, tulajdonképp a mindenkori Orlojmesterá Orlojník ajtaja. Bizony, még ma is van Orloj felelős, akit Petr Skála-nak hivnak. Ő az, aki a szobrokért, az óraműért felel, akadémiai szobrász, és óramű restaurátor, ugye milyen szépen hangzik?

 

 

 

c-2017729_bf1bee2bca.jpg

 

 

236202-top_foto1-vmkxq.jpg

 

img_2758.jpg

 

A levágott leányfej az Ungelt-udvarban

      Az Ungelt-udvarban már évszázadok óta riogatja a lányokat a Török. A legenda szerint a copfos fiatal török kereskedő, aki itt jártakor beleszeretett a Tyn-udvar kocsmárosának csodaszép lányába, feleségül kérte őt. De a Török, visszautazott hazájába, de megígérte, hogy visszajön. És csak nem jött. A lány egy ideig búslakodott, várta a jegyesét, majd egy idő után másnak adta a kezét. Mikor a Török visszatért, hogy végre feleségül vegye a lányt, s megtudta, hogy az másé lett, szörnyű tettre vetemedett. Levágta a lány fejét, de mikor rádöbbent tettére, ijedtében elásta a Tyn-udvarba a lányt. Azóta sem tud nyugodni háborgó lelke, s minden betévedő lányt megkísért.

 pha1-ungelt035.jpg

 

 Tudod-e?                                A Károly hídon miért simogatják

                      Nepomuki Szent János szobrát, hogy az szinte már fényes?

Ahol sok embert látsz csoportosulni, ott állj meg te is, mert bizony azok mind arra várnak, hogy megérinthessék a szobor fényesre „koptatott” részét.  A legenda szerint szerencsét hoz, ha megérinted a szobrot. S hogy miért? Nepomuki Szent Jánost, IV. Vencel király a Moldva folyóba dobatott, amiért az nem akarta elárulni a királynő gyónási titkát. S azóta is szelleme ott kísért a hídon, és szerencsét osztogat azoknak, akik megérintik őt. Tedd te is azt!

 36a63f9e-47c6-4a9f-a77c-aacbc738eb49.jpg

 

 Tudod – e? A Károly-híd alapkövét miért épp azon a napon, abban az órában rakták le?

 Az alapkő letételének pontos dátumát nem bízta a véletlenre az asztrológiában hívő király. Pontosan kiszámoltatta, mikor történjen meg ez a fontos esemény, s híres tudósai meg is mondták neki, hogy a híd akkor lesz tartós és hosszú életű, ha az alapkő letételére 1357. 9. 7. 5: 31- perckor kerül sor. Figyeljük meg csak, a számokat! Mit vesztek észre? Jusson mindez eszetekbe, amikor a hídon sétáltok! 

 Tudod-e, Hol volt az első telefonos központ, és honnan lehett legelőször nyilvánosan telefonálni, mint korai  "telefonfülkéből"

Az Óváros - tértől nem messze, a Kis-téren, (Malé náměstí), áll a  Richtrův dom- Richter -ház néven ismert épület, amelyet a 19. században vásárolt meg Richter János aranyműves. Ebben a házban kezdte el működését az első kézzel működtetett telefonközpont. Ez eglszen pontosan 1882. augusztus 11.-én történt. A fiatal Palacký János, (Palacký Ferenc, cseh történetiró, politikus, a  csehtudományos és közélet  egyik vezéregyéniségének fia) vezette. A telefonközpont reggel 8. és este 6 között volt nyitva, és hölgyek dolgoztak a készülékek mellett, akiknek a fiatal Palacky virágot hordott, és Vojta Náprstek ( Náprstek Múzeum, a keleti kulturák múzeumának megalkotója, és mecénása) pedig kávéra és teára hivta őket a Halánka házba. A prágaiak csodájára jártak a telefonkészülékeknek, jöttek kifigyelni a titkot, , mert nem értették, hogyan is lehet az, hogy egy dróton keresztül bemegy a hang , hogy aztán a kagylóba érkezvén, s onnét a 'másik ember  füléig érjen el. A ház előcsarnokában állitották fel az első nyilvános telefonbódét, ahonnét bárki nyilvűnosan telefonálhatott. Egy telefonhivás 20 krajcűr volt, ami azárt is érdekes. és persze drága, mivel akkoriban egy napi bére egy kisegitő munkásnak nem volt több 50 krajcárnál, és például egy tyúk 30 krajcárba került: 

 p2171482.jpg

Tudod-e? Hol van a Babatelep, és mi is ez valójában?

Amikor még kislány voltam, a sok prágai „kedvenc’’ hely közül nehéz volt választani, hová menjünk éppen. A vasárnap délutánok voltak igazán a mieink, mert kedvünkre barangolhattunk, aztán beültünk valamelyik utunkba eső kiskocsmába. Én mindig malinovkát ittam (žlutá malinovka- sárga málna, egyfajta régi csehszlovák limonádé). Az egyik ilyen kedves hely a Baba volt. Előbb csak a neve tetszett: Baba. Aztán az egész, annak ellenére, hogy a cseh épitészeti modernizmus abszolút megtestesitője. A Babatelep ugyanis a régi Csehszlovák Werkbund munkája. Dejvice szélén, a szirtnyelven, - már az elhelyezkedése is érdekes- a Tichá Šárka völgyében van ez a villanegyed. A mintaházak 1930-as években épültek, Pavel Janák készitette tervek szerint. Legjobban a szirtnyelv szélén szerettem nézelődeni, igazán szép látvány a régi nyári lak romja, misztikus volt, az akkori hatéves kislány számára, s bár már rég jértam kinn, de még most is az lenne, biztosan. Ez a rom mindig is izgatta a képzeletemet, mert annyi mindent lehetett beleképzelni, régi királylány lakot, babák házikójának maradékát, akármit. A könyvek présházként is emlegetik, mert a 17. század körül szőlő volt itt, s akkori tulajdonosa nyári lakot, vagy prédházat épitett itt. Ami aztán idővel romossá vált, ami mára igazán romantikus bájjal bir. Legalábbis számomra, mint az egész Baba egy érdekes hely, ha ma ott sétáltok, úgy érezhetitek, mintha az 1970-es 80- as évek nosztalgikus időutazásába vennétek részt.

 

 

E. Beneš villája a Babatelepen

200px-janak_benesova_vila.jpg

 

 

05.jpg

 

Müller villa- Babatelep

 

muller.jpg

 

 

Tudod-e? Mit jelent a Smíchov negyed neve?

Azt mondják, a név eredete a régi telkek elosztásával van összefüggésben. Valószinű, az történt, hogy ugye, voltak a rági lakosok, akik már itt laktak, és jöttek az újak. Nos, ezek szépen összekeveredtek, s ennek a vége az lett, hogy összekeveredett lakosoknak nevezték - csehül smmíšení obyvatelé az itt élőket. Ebből a szóból keletkezhetett a Smíchov elnevezés. De az is lehet, hogy Vlasta, a harcias cseh amazon itt nevette ki a férfiakat, akiket legyőztek a háborúban ( smích- magyarul nevetést jelent). A régi negyed ma már nem ugyanaz, ami anno volt, hisz a legnagyobb változás itt történt. Képzeljétek, a régi Zbraslav féle krónika szerint Vencel király nagy lakomákat tartott itt, a koronázási lakomája is itt történt. A középkorban még itt ezen a területen is szőlők voltak, aztán az ipari fellendülés a 19. században betelepitette ide a gyárakat. Azelőtt Smíchov, hasonlóan, mint több prága melletti település, nem is tartozott még Prágáho, 1922-tól csatolták hozzá. A negyed mára a régi, szocialista, gyárakkal teli, elhanyagolt városnegyedből modern városrésszé vált. Tudtad-e, hogy az Arany Angyal-Zlatý Anděl komplexum helyén régen Fogadó az Arany Angyalhoz volt? Képzeld majd oda, a helélyébe, ha a 12-es villmaoson ülsz, és elmész előtte.

Tudtad-e? Hol volt Amadeus Mozart menedékhelye?

Ez a kiváló zeneóriás, ha Prágában tartózkodott, Bertramka jelentette neki a menedékhelyet. Az ismert Dušek házaspár – Josefina Dušková a férjével igazi zenerajongók voltak- megteremtették itt, a régi foóöldműves, és szőlőbirtok helyén a nyugalom oázisát, ahová többször is ellátogatott Mozart. A fárj halála után Jozefina eladta Bertramkát, s új tulajdonosai nem igen törődtek annak zenei múltjával. Popelka házaspár vette meg később a lakot, fiuk szintán imádta Mozartot, s ő volt az, aki újra felevenitette a régmúltat a falak között. Ma Mozart emlékhely, állandó kiállitással.

 

 

bertramka_villa_prague.jpg

 

bertramka_interier.jpg

 

Ismered-e?  A Kampa sziget romantikáját?

Romantikus, csendes, zöld…egyik oldalról a Moldva mossa, a másikról az Ördögárok (Čertovka), de nem kell félni tőle. A prágaiak ’’csak ’kis Velencének” tartják. Eredetileg a Kampán csak gyümölcsöskertek voltak, gazdagabb polgárok házainak kertjei, - Michna, Nostic kertek. Nyaranta kiváló hely még ma is, régen a fiatal egyetemisták előszerettel pihenték ki itt az előadások fáradalmait. Képzeljétek el őket, ahogy elnyúlnak sorban a zöld fűben, mellettük a kedvesük, no meg a sör. Tudod-e honnan az Ördögűrok- Čertovka elnevezés? A legenda szerint az egyik ház éles nyelvű tulajdonosnőkével függ össze, akinek a háza falára egy éjjel hat ördögöt, a Hét Ördögnél felirattal. Mindenki tudta, ki a hetedik ördög.... :) A Kampán kapott helyet a Lichtenstein- palota, Odkolek molnár épitette. Az Ördögárok mögött látható a Michna palota. Az Ördögárok és a malmok.....kihagyhatatlan élmény, az apró kis csónakokkal, én ladikoknak nevezem, beúszni ide, langyos nyári estén. Jól látni innen a régi malmot, eredeti kerekével, a vizimanót, egyik legfestőibb zuga az egész Kampa szigetnek. Na és az óriáscsecsemők....David Černý alkotása, amelyekkel kiverte a biztositékot sok prágai lakosnál. A szigetet sok hires személy látogatta egykoron. Jan Neruda költő itt sétálgatott Anička Holinovával, és bizony Szellő István, a magyar tévébemondó is a Károly Egyetem diákjaként előszeretettel látogatta. 

 d0.jpg

 images.jpg

 prague-kampa-island.jpg

 praha-kampa.jpg

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.