Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Prága Mónival

2014.07.21

Péntek  Mónival

 Móni érkezik. Késik a vonat egy órát, s én mig rá várok a pályaudvaron, elmélkedem magamon, meg az életemen. Állomások... városok....emberek....helyszinek!  Mindig változásban, mindig valahová menésben, folyton úton levésben... nekem maradni kéne megtanulni, mert menni azt már elég jól tudok. De a maradáshoz meg is kéne érkezni valahová.... valakihez! Budapest - Keleti pályaudvar, Praha- Hlavni nádraží....két állomás. Vajon melyik nyer? Móni...siethetnél, mert ha még soká késel, az elemzéseim megesznek vacsorára. És végre befut. Oda, ahová én is olyan sokat jöttem, a Keletiből, és sosem gondoltam volna, hogy lesz még idő, hogy én várok itt valakit, mert hozzám jön Prágába, Budapestről, A két szerelem - város...

Hajnalig beszélgetünk, közben Isten hozott Prágában sörrel koccintunk. Miránk, és a városra, és az előttünk álló 4 napra. És arra, hogy megtaláljuk azt, amit elveszitettünk. 

 

Szombat Mónival

És Óváros, meg Kisoldal. És Károly - hid. Állunk a hidon,. Mindenki valakié.... én most a Mónié, ő meg az enyém... és körbeölel minket a város. Simogat, ringat, gyógyit mindkettőnket. Lehunyom a szemem! Annyira szeretném a görcseimet letenni, a fájdalmat, ami itt zajong legbelül, hogy halljam a hangokat, de nem megy! Sajnos, még nem. 

Francia piac a Kampán. Sajt, bor- előbb rosé....Istenien édes, majd félédes fehér, végül provance-i mézédes! És hozzá a francia sanzon. Mindez Zsuval, Mónival, a lányommmal, és Én... Könnyű kis nyári ruhában, kellően franciásan.

És Móni tanit. A jelenben lenni! Nem elemezni! Nem megirni a forgatókönyvet! Hanem hagyni csak, hogy a dolgok történjenek! Pedig fáj, lüktet, ott belül! Móni mondja: Tudod, az elején még úgy voltam, reggel, amikor kinyitottam a szemem, az első amit éreztem, hogy hirtelen, a semmiből jön a gyorsvonat, és pofánb..sz! Aztán később, napok, vagy hetek múlva, már annak is tudsz örülni, ha a vécéig eljutsz, és csak akkor jön a gyorsvonat....s ha már a konyháig is eljutsz  sőt, a munkahelyedig reggel, gyorsvonat nélkül...az már nagyon jó. S az igazi majd akkor lesz, ha végképp nem jön.

Hol tart most a te gyorsvonatod, Móni? Az enyém még csak a vécénél...sajnos! Az igaz, te lassan fél éve vagy egyedül, én épp két hónapja! 

Vasárnap Mónival

Sétálunk a Kisoldalon, majd fenn a Várban. Leülünk a Várkertekbe, egy padra. Alattunk a város, a tornyok, a háztetők, a hidak. Felettünk kék az ég... süt a nap. Móni tanit a jelenben lenni....folyamatosan emel, ha lenn vagyok, pedig ő sincs a toppon. Köszönöm, Móni!!!

Strahov!  Móni! A csodák itt, a város felett, a Strahovon érnek! Mindegy, milyen napszakban vagy itt. Én levendulát szedek, te fotózol, majd leülünk a fűbe, mint a nyuszik, és csak úgy vagyunk. Itt fenn, mintha a világ tetején...és alattunk Prága, a város, ami éli az életét, már évezredek óta. S benne emberek, életek, sorsok, történetek. Hirtelen beborul az ég felettünk, s épp hogy sikerül elérni a strahovi sörkertet. Bemenekülünk, két sörnyi időre. Nézzük odabentről, ahogy mossa az eső a járdát, utat. Kellemes zene szól, és valahogy megnyugszom. Átjár valami csendes nyugalom. Egy kis időre elhalkulnak bennem a zajok.

És Mónival....a Moldva partján, egy másik sörkertben, hallgatni a rasztás hajú, amerikai srácot gitározni, és énekelni. Leonard Cohen- halleluja! Csak ülünk, nem mozdul bennem semmi. Csak a jelenben lenni! Itt, most, Prágában, a Moldva partján. És  Mónival az Óváros -téren, a forró kövön ülni....aztán éjjel salsa-t táncolni egy latin-amerikai bárban jahnalig, és mojitót inni....Móni, aki nem szereti a sört, most mégis amig itt van, végig sört iszik....

Mónival, a Slávia kávéházban, ahol isteni volt a kávé. És a hangulat. Egy apró, ősz hajú ember, fekete Petrof zongorán francia sanzonokat játszott, s én halkan dúdoltam hozzá. Mellettünk a Nemzeti Szinház mesterien gyönyörű épülete. Az ablaknál ülünk, mindketten némán, egy rövid időre a gondolatainkba mélyedünk....az emlékeinkbe talán? Talán! Egy-egy feltoluló kép bennem testet ölt, de fáj, és belém mar, elkapom a tekintetem, és előttem, a Várra emelem, és alatta a Károly-hidra. A jelenre ....hisz Móni itt van, és még mindig tanit! A Dvorák parton lassan, lomhán cammog mellettünk a 17-es villamos.Lassan alkonyodik...a Petrof zongorán az apró, ősz ember még mindig játszik, elered az eső....könnyű, nyári zivatar. De mindjárt kibukkan a nap, hisz a felhők mögött mindig ott bújik meg, csak mi nem mindig látjuk, mert a szomorúság eltakarja a szemünk elől. Nézem odakinn a prágai alkonyatot, a Várat, a villamosokat, Mónit, a zongorista ujjainak játékát a fekete-fehér billentyűkön, és szeretném visszakapni az elveszitett szines ceruzáimat...... 

Móni, aki itt volt Prágában, négy napig, s hozta nekem a pozitiv erőt, a vigaszt, a mosolyt, pedig az ő lelke is éppen gyógyulóban. Remélem, jól érezted magad itt, drága barátnőm! 

 

 Mónival, Prága, életképekben

wp_20140712_058.jpg

 

Francia piacon

wp_20140712_105.jpg

 

 

wp_20140712_107.jpg

 

Zsu, Móni és Én...és a francia borok

wp_20140712_157.jpg

 

 

A Károly-hidon

wp_20140712_176.jpg