Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Prága Januárban

2014.02.10

Prága Januárban

           Kora hajnalban ébredtem, mint mindig, ha utazás előtt állok. Főleg ha az úticél Prága. Mintha éreztem volna, hogy valami zajlik odakinn. Álmosan az ablakhoz botorkáltam, és kinéztem, a hófehér világba. Hatalmas hó hullott, valószinű, egész éjjel rázta odafönt Holle anyó a paplanját. S mindehhez jókora szél is társult, egész nagy kupacokba, hordta össze a havat. - Atya ég! Hogy fogok én ma eljutni a vonatra? - kérdeztem magamban kétségbeesetten. Kértem angyalokat, szenteket, segisenek, miközben egyre csak hullott a hó, szinte már ömlött a világra. Telefonok, jobbra, telefonok balra, ki vigyen, hogy megyek, egyáltalén, megyek?

             Reggel 8 óra  tájban az autót aliglehetett a ház előtti parkolóban megtalálni, a hó teljesen belepte.  A kb. 60 perces utat, most 2 óra alatt tettük meg, de fenn voltam a 9: 25 perckor induló vonaton. Nagy sóhajtások közepette huppantam le az ülésre, most már csak Prágában a Hlavní Nádraží-n /Főpályaudvar/ szállok ki innen, az biztos! 

               A városba érve, már láttam, ide is szórt Holle anyó odföntről bőven. Mig a metrótól a szállodáig elértem, - az egyébként 5 perces út most 15 volt, vagy még több. Próbáltatok már hatalmas koffert húzni magatok után, január elején, bokáig érő hóban? Na, hát megpróbáltam, s a végeredmény: én voltam a hókotró, a mögöttem jövőknek. Minuszok igencsak röpködtek már, igy délután fél 5 tájban, a koffer marha nehéz, rajtam sapka, sál, kabát, 2 pulóver, nem fáztam, sőt. A telefonom már 5 perce csörög, újra és újra hív valaki: - Hallom, hallom, csak épp felvenni nem tudom - mondom, és megállok, hogy megnézzem, kinek ily sörgős, ekkora hóesésben. Zsuzsa barátnőm az, este megyünk-e welkam sörre, annak örömére, hogy megérkeztem. - Sör? Bele az estébe? Mikor? Hisz hull a hó, most érkeztem, alig birom húzni magam mögött a koffert, kis sem pakoltam,  jobb lenne most egy kis bevackolás, kézben csésze forró teával, csak állni az ablakban, és nézni a hulló hópelyheket, és évezni, hogy itt vagyok újra. Meg aztán, holnap reggel előadás, déluténig tart majd a hajrá. De Zsuzsi hajthatatlan. - Menjünk már, naaaaa! Kérek sok időt, Zsuzsi keveset ad, találkozzunk az egyik kedvencben. Hogy melyikben, megválaszthatom. Csak szóljak előtte, hogy az szerint tegye magát irányba. 

Szálloda, szokott hely, szokott szoba. Hello, szoba, te leszel az "otthonom" megint, egy hónapig.  Berendezkedem, , kirakodom, hamar végzek, gyertyát gyújtok, pozitiv energia, melegséget is ad. Leszaladok a recepcióra, liftben két öltönyös, üdvözlet a business világban mosoly, előreengednek. Elintézem a fontos dolgokat, szaladok vissza, egyedül utazom a liftben, ennek most külön örülök, mert meg tudom nézni magam a tükörben- Húha, thajam elnyomta a sapka, arcom pirospozsgás, pedig még ma nem is ittam, talán ma már nem kéne mutatkoznom emberek közt.  Telefon csörög, Zsuzsánna követeli az irányt, kapásból rávágom, Ipák. S csak aztán gondolok bele, mire mondtam igent. Leülök a fotelbe, magam alá húzott lábakkal, meredek a semmibe. Igy volna most jó maradni. Egy kicsit....... Aztán elképzelem magam: út a metróig, 5 perc, hóban 10, a Strašnickáróĺ 15 perc alatt a Náměstí Míru- n tudok lenni, onnan kicsit gyalog. Legyen villamos inkább? A 22- es, is jó nekem, naná, az a legjobb! Szemem felcsillan, felugrom a kéynelmes pózomat ott hagyva, 15 perc alatt embert varázsolok magamból, és már futva a lifthez, tárcsázom Zsuzsát. Magyarul beszélek én, a liftben megint nem egyedül utazom, de ezen nem lepődök meg, hisz egy világvárosban vagyok, egy 4 csillagos, afféle business hotelben, ahol mindig zajlik valami konferencia, csapatépités, előadás-sorozat, anyám kinja. Visszatérve a lifthez, én lenni  magyar, ő lenni német, ő meg angol, ő meg cseh. Sokfélék vagyunk, mi emberek. S hogy a különböző, ismeretlen emberekről egy liftben utazva, hogyan tudjuk meg, milyen nemzetiségűek, nagyon egyszerű: mindenki telefonnal a fülén él,lélegzik, megy, halad. S  ha csak nem épp az angol világnyelvet beszéli, mint közös kommunikációs nyelvet egy idegen országban, akkor a sajátján beszél. Hát itt beszéltek angolul, németül, csehül, na és én, magyarul. 

Kilépek a szálloda elé, kesztyűt húzok, szorosabbra fogom magamon a kabátot, sálat, és elindulok, a villamos irányába. A 22-es......nagyon szeretem ezt a villamosvonalat. Panoráma -villamosnak is hivom, mert a vonalának köszönhetően, a legszebb helyeken keresztül visz az útja a városban. Ha nagyon rossz az idő, vagy a kedvem, akkor mindig felszállok rá. Jókedvre derit. Legjobban a Nám. Miru és a Bíla Hora  közti szakaszt szeretem., és ahogy a Kisoldal-térről felkaptat a Várba. Szeretem télen, nyáron, tavasszal, esőben, hóban, napsütésben, hajnalban, este, mint a várost, egészen. 

    A villamost épp elérem, felugrom rá, és leülök. Orrom az ablaküveghez nyomom, és kinézek a télbe. Az egymást követő állomások neveit a már ismerős, kellemes hang duruzsolja, nekem duruzsolás.....az idegennek kimondhatatlan és érhetetlen nevek, szavak. A város lassan beburkolózik a hó leple alá, minden fehér, és minden olyan érintetlen Lehunyom a szemem, Olyan halk, és tiszta bennem is minden. Megborzongok az ismerős érzsére, ami átölel: itthon vagyok! Szemben velem egy hölgy áll, kozépkorú, piros franciasapkában. Találkozik a tekintetünk. Rámosolygok, és ő visszamosolyog. Hurrá! Azért ujjongok, mert tudvalévő, hogy a csehek nem olyan közvetlen nemzet,mint a magyar. Nem hidegek, ez igy nem igaz, hanem visszafogottabbak, és nem igazán mutatják ki az érzelmeiket. Ezt nekem is soká tartott megszoknom, hisz a hires magyar virtussal szemben, - ölelelem és csókolom az egész világot- a csehek hidegnek tűnnek. De lám, nem azok! Vagy legalábbis nem mindig és nem mindenki! 

A következő állomás már a Nám. Miru. Leszállok. Megállok egy percre, szemem végigpásztázza a teret. Ismerős minden, semmi sem változott a legutóbbi ittlétem óta. Gyalog elindulok az I-P.Pavlovára, amit a prágaiaik csak Ipáknak hivnak. Zsuzsánnám már messziről integet, pedig igencsak beleolvadok a téli utcaképbe, a hófehér kabátomban és sapkámban. Szorosan ölel, - Vítam! Kam to půjdeme? -   mondja és kérdi egyszerre, miközben belémkarol, és már magyarul folytatja-  Hogy vagy, mesélj! Remélem, a következő 4 hétre üres a naptárad, mert szeretném megtöltetni csudijó programokkal. 

Prága, első nap, kedvenc hely, sör és Zsuzsánna ......elindultunk, és közben csak hullott, hullott a hó  rám és a világra!

 Prágai hétköznapok

Ahhoz, hogy igazán megismerjünk egy várost, bele kell merülnünk annak a hétköznapjaiba. Mert ott rejlenek igazán a lelkének titkai Nem a szokványos turista vonalakon, látványosságok között, hanem azokon a helyeken, amelyek kevésbé ismertek. A kora reggeli dugóba, autó-autó mögött. A munkába, haza, randira, találkozóra, valahová igyekvő embertömegben. Csak nézni az emberek arcát, s kiatalálni, vagy legalább megpróbálni,  vajon hová igyekeznek? Hol laknak, s kivel, mely részében a városnak? Boldogok, szomorúak? Mire vágynak, s vannak-e álmaik? Sokszor előbújik ilyenkor belőlem az újságiró énem, és szivesen kérdezném őket. Ráülnék a 17-es villamosra vagy a 22-re, ezek a kedvenc prágai villamosjárataim, és sorban interjúvolnám az embereket, meséljenek magukról, az életükről.

Metró, villamos, az idegennek különös, nekem gyönyörű  nevű állomások.....utcák, terek, házak, homlokzatok, emlékművek, templomok. Vltava, Jiráskův- híd, Táncoló ház, Szláv –sziget, Žofín, Nemzeti Színház, Légiósok hídja, Slávia kávéház.  Smetana rakpart ….. s csak suhan velem a 17- es, és ott suhannak el mellettem az ismerős helyek. Hétfő reggel, fél 8 van. A város felébredt, indul a reggel. Kissé álmos tekintetek körülöttem, lehet, még korán van, vagy csak január. Minden hófehér, és hideg van, de nekem minden csodálatos. Olyan, mintha először járnék itt, és most fedezném fel először a várost magamnak. Leszállok a Staroměstskán, mert észbe kapok, hogy 9- re a Karlovo náměstí-n /Károly- tér/ kell lennem, előadáson. Gyors GPS újratevezés.Nézzük csak, hol vagyok? A Rudolfinumnál. Hová is tartok? Hányas lesz az én villamosom? Mert nem mindegy! A Mondtam már, hogy Prága, - annyi minden mellett-  akár a villamosok városa is lehetne? Mindig izgalmas kaland, felszállni bármelyik vonalára, és mindig ott van benne a titok, vajon merre visz? Leszállni róla, hirtelen jött ötlettől vezérelve, a következő állomáson, és elindulni, csak úgy felfedezni a környéket. Nagy kaland!

Az előadás, mint ahogy azt sejtettem előre, igazi multikulti. Én egyedül magyar, a többség cseh, egy olasz, egy amerikai, egy angol, egy szlovák, és sok-sok orosz. Aminek külön örültem, mert már rég szerettem volna űjra oroszt tanulni, s most talán nyílik rá alkalom, hogy felmérjem, mennyit tudok. Déluténra már meg is ismerkedtünk közelebbről, én, és két orosz lány. Irina és Ekatyerina Moszkvából jöttek. Amikor ők ketten beszélgettek egymás közt, kihegyezet fülekkel hallgattam őket, mit értek meg belőle. Hát, van itt még mit tanulni, jöttem rá. Meg is beszéltük, hogy minél több idpt töltünk majd együtt, és tanitgatnak. Rögtön javasoltam, előadás végeztével menyjünk el együtt valahová sörözni. Sörözni? Néztek rám! Én meg rájuk. Miért, hát nem Prágában vagyunk, ami ugye, sima számtani összeadásban sör+kocsma egyenlő Csehország. Aha, mondja erre Irina, Vodka+ tea+samovar egyenlő Oroszország. Oké, mondom én, akkor legyen Čajovna /Teázó/. Gyorsan lefuttatom az agyamban, hol van a Karlovo náměstí környékén jó teázó. Nagyjából belőttem egyet, ha még létezik, valamikor voltam már ott, a Cirill és Metód templomtól nem messze volt. Elindulunk a nagy januári hóban, panaszkodom a hidegre. Vikória, aki közben csatlakozott hozzánk, és aki szintén orosz, csak legyint. – Tudnád, milyen a nagy orosz tél, és a mínusz 40. Ránézek, vastag harisnya, és szoknya van rajta, délután 5 óra lehet, és kb. -5. Igazat adok neki, ez itt semmi ahhoz képest. És végre megtalálom a teázót, Amana a neve, és a Károly-tértől nem messzire van. Igazán hangulatos hely, az orosz lányoknak is tetszik. Leülünk egy kis, félreeső beugróban. Halk zene szól, igazi indiai oolong teát szürcsölünk, kis agyagpohárban, odakinn ismét havazni kezdett. Ülünk igy együtt négyen, három orosz és egy magyar-cseh keverék. Alig 8 órája találkoztunk először, egy előadás-sorozatnak köszönhetően még egy jó ideig együtt leszünk, nap mint nap, hétvége kivételével. Ez jó! Ettől is érdekes az élet, egymástól addig térben és fizikálisan is teljesen máshol élő, létező emberek, akik soha nem hallottak a másikról, más kulturából, országból jöttek, és más az anyanyelvük, most mégis találkoznak egy ponton, ami mindegyikük számára most részben közös lesz egy ideig. Míg aztán elválnak útjaik végleg, ha csak nem lesznek barátokká. Mert igy is köttetnek barátságok. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.