Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Negyedik hétre végre megérkeztem? Talán!

2014.07.23

 Szakadó esőben ülni a Malostranská Besedában. Fülledt levegő a bárban, odakinn kinyitotta az ég  a csatornáit. ....koncertre várva. Nézni az ég könnyeit, a szélesre tárt ablakon át, ahogy aláhullanak, és mossák a száztornyú város macskaköveit. Belesóhajtani a levegőbe...érezni,  a több napja tartó forróság után, a mindent feloldó vihar erejét. Bárcsak bennem is teljesen feloldaná a lelkem görcseit. Felettem a Kisoldal-tér Szent Miklós templom hatalmas, zöld kupolája...most egészen fölém magasodik. Igen! Istenek, Angyalok, emeljetek! Felfelé, mert még érzem, lenn vagyok. Egy egyszerű, hétköznapi, hétfő este, Ivan Hlas trió koncertjére várva....9-kor kezdődik. Még egy órányi idő. Mire elég? Például a trió tagjával magyarul beszélgetni, a sör kellően hideg, Norbi kellően koncert előtti hangulatban, bemutat, akinek csak lehet. Jól érzem magam. A koncert elkezdődik, a terem kellően kicsi, és sötét, Ivan és a dalai, a szövegei kellően liraiak, sokatmondóak,  Norbi bravúros gitárjátéka... a társaság. Egyszerűen csak hagyom magam elvinni valahová, a zene és a dallamok hátán repülni, feloldódani. Valami történik ilyenkor a lélek legmélyén. Már nem akarni semmit, csak lenni. Végre megérkezni. Talán, most sikerült. Még akkor is, ha egyedül vagyok. Negyedik hetem Prágában.....egyedül!  

Mig vártam Gergőre, a 22-es villamos megállójában, Szerda este, annyi minden járt a fejemben. Figyeltem az embereket magam körül,  közben zenét hallgattam. Szerelmeseket, fiatalokat, furcsa figurékat, a telefont folyton nyomkodókat, a valahová sietőket.....És figyeltem magamba, befelé.....Quimby- "G-dúrban zúgják a fákon a kabócák, hogy láss csodát, MINDIG LÁSS CSODÁT! " Valamikor, még nem is olyan régen, sokkal jobban megláttam a csodákat, az apró, földön heverő csodáktól az egészen égig érőkig. És most....most úgy érzem, már egy ideje, elsiklanak mellettem ezekma csoda-pillanatok. Érzem, ki kell másznom, itt az ideje, ebből a padló állapotból, mert igy elveszitem mindazt, ami vagyok, s ami még maradt belőlem. A lelkem. Egyszer valaki azt mondta nekem,: a szép lelkemet nagyon szereti!  Ő már a múlt, s nekem a jelenben kell élnem. S megtalálni minden nap a magam kis csodáit újra: a reggeli kávé izét, mert imádom a kávét, és úgy kezdeni a napot, hogy csak ülsz a fotelben, magad alá húzott lábakkal, és nézel a semmibe, vagy állni az ablakba, és azt mondani: Szervusz, reggel! Mostanában, - kezemben az új csészémmel, amin piros esernyős lány áll, a Károly-hidon, háttérben a Vár- vagy az ideiglenes "otthonom" erkélyén állok, és nézek az utcákra előttem, és igy kezdem a reggelt: Szervusz, Prága! S bár egyedül vagyok, de mégsem magányosan, mert minden nap találkozom valakivel, itt élő magyarokkal, csehekkel, ismerős, és ismeretlen emberekkel, akikkel valami elkezdődhet. Akár közös munka, de még barátság is. De az is lehet, csak egy epizód leszünk egymás életében. De minden ilyen találkozástól, kapok valami apró ajándékot. Gajdács Moncsi, ha olvasod ezt a blogot, tőled azt a mondatot: Ne féltsd magad, Rius! Te nem az a nő vagy, akinek féltenie kell magát! Norbi, Gergő a ti mondataitokat is elvittem. És Zita, a tiédet is! Eszti, a te hanganyagod....tudod? Ha olvassátok, tudjátok, mit mondatok nekem. Mert mindenben ott az üzenet...csak tudni kell meghallani!

Meglelni az apró örömöket, igen! Hogy rám mosolyognak a villamoson, mert itt a mosoly nagy ajándék. A csehek nem igen mosolyognak, elég zárkózott nemzet, a többi meg turista. S mindenki idegen! Tehát nem osztogatják bőkezűen az emberek a mosolyokat. Nekem fáj még odabent, de nem látszik, mert én mindig mosolygok. Kicsire, nagyra, idősre, fiatalra, nőre, férfira, turistára, csehre- osztogatom mosolyomat. S ha viszonozzák, az már egy apró csoda :) Érezni, ahogy langyos szél fúj, amikor sétálsz a Károly hidon, hajad összefogva, de most hirtelen kibontod, hadd kócolja...Fújdogálj csak, langyos fuvallat, s én belesóhajtom: Segitsetek! Emeljetek Angyalok! Fújjon a szél, oda, ahová mennem kell! Oda, ahol lennem kell. HOZZÁ, AKIT MÉG NEM LÁTOK, NEM ISMEREK, DE TUDOM, HOGY VÁR RÁM VALAHOL! MÁR KERES ENGEM, ELINDULT FELÉM. MERT Ő IS EGYEDÜL VAN, S VÁGYIK A TISZTA ÉRZELMEKRE, A SZERELEMRE, S AZ SEM BAJ, HA KÉSIK MÉG, CSAK TUDJA, HOGY VÁROM. 

"Ne felejtsd el, Várnak! Mindig várnak! Akkor is, ha egyedül vagy, ha senkid sincs, ha üres a szobád, az ágyad. Ha fagyos világban élsz, és sötét a láthatár. Akkor is, ha elhagytak, ha gyűlölnek, ha nem találod a társad még, ha mindenki vadidegen körülötted- VÁRNAK! És aki vár, annak nagyon hiányzol! Épp úgy, mint neked Ő! JÖVÖK- gondolod magányodban! Ő is ezt gondolja. És menj! És ő jön!" - Müller Péter-