Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A negyedik hétvége... Igen! Megérkeztem!

2014.07.28

Ma séta...amerre a lábam visz. Nincs terv, merre! A lányom bébiszitterkedik, 2-től 6-ig, én pedig a Várnegyedbe találom magam. A Rajská záhradában találok egy eldugott kis helyet, egy zugot. Jé, ezt eddig még nem is fedeztem fel, pedig ismerem már elég jól a Várkerteket. Háztetők felett, apró kis tetőkert, vagy valami olyasféle. Fával, virágokkal, apró kő-viztartóval a falba mélyesztve, falat, kőkorlátot sűrűn befonó indák....ez az én zugom. Leülök az apró kertet elválasztó kőfal tövébe, és nem akarok innét mozdulni.  A nap melegen süt le rám, kezemben egy könyv: A TOLTÉKOK 4 ALAPEGYEZSÉGE. Ez most az én pillanatom! Napsütés, meleg, kert mellettem, kezemben könyv, alattam Prága a száztornyú város......

Nem tudom, mióta, mennyi ideje ültem már ott, a kert tövében, csak azt vettem észre, hogy a fel s alá sétáló, halványkék egyenruhás, Várbéli diszőrség katonája mindannyiszor, ahányszor elmegy arra, furcsén megnéz. Talán nem szabadna itt lennem? Most már én is nézem őt. Vajon szigorú e a tekintete, vagy csak óvatosan figyel, nem rejtőzik-e a táskámban egy veszélyes fegyver? :)  Amikor észreveszi, hogy most már én is figyelem őt, megáll egy másodpercre. Na , most kéne felállni, és odébbállni innen.- gondolom magamban, és elindulok. Ő előttem megy, majd hirtelen megfordul. Szembe találom magam vele. A tolték bölcsességeket a kezemben tartva, mint valami védelmi pajzsot, a mellkasom elé kapom. Elmosolyodik, és mit ad isten, ránéz a könyvem előlapjára. Megleptésemre előkapom a könyvet, és halkan motyogom: Toltékové - čtyři dohody! (Toltékok négy egyezsége). Bólint. Én is bólintok. Tovább megyek. Hátranézek, és ő is visszanéz rám. Egy pillanat volt, egyetlen pillanat...amikor egy szolgálatban lévő, máskor szigorú, fiatal katona, egxetlen pillanatra levetkőzte az " egyenruhát" . A Toltékok 4 egyezsége előtt :)))))

Ma séta, meleg szombat délután...a hajam néha összekócolja a langyos szél, fenn a Várban. Talán a Moldva felől fúj. Ma kertek, parkok nap van. A Királyi nyári lak egyik padján ülök. Egy újabb fejezet a Toltékokból...Aztán tovább megyek. Vissza a Királyi kertekbe. Most a Ledeburg-kert...egy újabb fejezet a könyvből, és egy újabb pad! Hol fehér, hol zöld, hol meg barna... Jé, kezdem látni a szineket! Talán megtaláltam a szines ceruzák egyes darabjait? Vagy csak a padok szinét fedeztem fel... Parkjai, kertjei, és padjai az életemnek....és a bölcseletek. Minden paddal az életem egy újabb részletére látok rá. Fejezetek! Emberek! Állandóak, és változók! S köztük azok, akik egyetlen pillanatra jöttek velem, mint a várbéli katona, s azok, akik tovább is. Évekig! Aztán elmentek, hátat forditottak! Ennyik voltak! Egy epizódnyi közös élet.....

Egy újabb állomás a szombat délutánban. A régi Városháza lépcsője...már messziről hallom a zenét. Blues keveredik Jazz-el. Már látom, a lépcső aljában a három tagot...fiatalok. És a lépcsőn ülő embereket, akik hallgatják őket. Leülök én is, az útközben vett kávémmal a kezemben. Leveszem a cipőm, lehunyom a szemem, és átadom magam a dallamoknak. Csak ülni a lépcsőn, mezitlábas talpad érinti a szinte forró betont, jazz formációt hallgatni egy nyári, forró, szombat délután, a prágai Vár tövében, egy lépcsőn ülve.....áldás van ma minden pillanatomon. Mindenki valakié.... tudom, Charlie.....de most már nem fáj, amikor mindenhol párokat látok, ölelkező, egymáshoz bújó párokat. Már nem fáj annyira...inkább igy mondanám. Lassan megértem, hogy én most magammal alkotok egy párt. Most egyedül kell lennem, addig, mig letisztulnak bennem a dolgok! S akkor, majd akkor jön az, aki rámtalál. De addig is, ideje volna elkezdenem élvezni ezt az időszakot, s nem negativumként felfogni. Hanem egy olyan állapotként, ami értem van, s nem ellenem. Amikor csak magammal foglalkozhatok, a jövőm épitése mellett, hogy újra harmóniába legyek magammal, összerendeződve, s nem széjjel hullva. Mert csakis igy vonzhatok be az életembe olyan helyzeteket, embereket, társakat, s majd szerelmet. Csakis lenyugodva, harmonikus bensővel, letisztulva a múlt azon árnyaitól, amiktől még itt-ott görcsbe rándul a gyomrom. Mert ha most, ebben a még zűrzavaros állapotomban találna rám , csak menekülés lenne, az egyedüllétből, azon úgysem volna áldás, s enm is tartana soká. 

" Vannak időszakok: napok, hetek az életben, amikro semmi másra nem vágysz, csak arra, hogy egyedül légy! Időt keresel, átgondolni, hogy ki is vagy valójában, kire és mire van szükséged, mit kell magad mögött hagynod, vagy magaddal vinned. El kell hagynod  a felesleges dolgokat ahhoz, hogy teljes légy!" 

A fiatal srác hangja rekedtes, a fején kalap, mosolyog, ahogy énekel és játszanak a gitáron. A nagybőgő hangja beleszánt a levegőbe...egy csapat fiatal srác ül mellettem. Sörösüvegek kerülnek elő a hátizsákokból, és doboz cigi. Rágyújtanak. Nekem is nyújt a mellettem ülő egy üveg sört, mutatja: Pilsner, nagyon jó! Én bólintok, igen, az! Elfogadom. Koccintunk. Aztán cigivel is kinál. Intek, nem. Aztán mégis elfogadom, pedig 7 éve nem cigizek....Hm, 7 év. Biztosan úgy tűntem ennek a fiatal, alig 28 éves forma srácnak mellettem, hogy ennek a nőnek bizony most ez egy "de jól esne egy cigi pillanata van" Ahogy fogom az egyik kezemben az üveg Pilzenit, a másikban a szál cigit, hallgatom a jazz és blues zenét egyszerre, érzem, ez valóban most egy amolyan füstös, karcos pillanat. Mint a filmeken, úgy is érzem magam :) Pedig már vannak boldog pillanataim, igen! Egyre több az ilyen, és kevesebb, amikor nyelem a könnyeimet. 

Azt hiszem, még nem meséltem a kávézó-álmomról. Már kislánykoromban sokat álmodoztam, nagymamám padlásán, és a nyéri konyhának támasztott, ócska, zöld lócán. Arról, hogy egy naphires irónő leszek, s regényeket, verseket irok. Egy szép, nagy városban élek majd, vagy az közelében. Tornácos házam lesz, sok-sok virággal, levendulákkal és hortenziákkal, és muskátlikkal az ablakban. És lesz egy Kávézóm. Egy Irodalmi kávéház, ahol a kávé mellé jó szó és mosoly is kapható. A falakon fotók, képek, alattuk versek, a kávéscsésze fülére apró cetliken idézetek kötve...mindenkinek más, mert más az üzenet! Esténként előadások, felolvasóestek, zenés beszélgetős estek. Ha behunyom a szemem, látom is magam előtt. Kék szinű, magas ház, a bejárati ajtó mellett, kétoldalt nagy kaspókban levendulák, hátul a kertben hortenziák, és felettünk lampionok, langyos estéken felgyúlnak, és halk zene mellett, kellemes a hely mindenkinek, aki betér hozzám.  Meg is találtam a kék házat, még évekkel ezelőtt láttam meg Szentendrén, a Duna parton. Soká azt hittem, itt lesz majd.....ide álmodtam. Aztán a sors egy hajtűkanyarral másfelé vitt...Prága! És mit ad Isten, sétálok a Kampa felé, és egyszercsak ott van! A kék ház....Na kampe 4. Megállok előtte, nézem, csak nézem. És kérdem az odafentieket: nos, akkor most Szentendrén vagy itt valósul meg az én levendulaszin Kávézó álmom? A Wolner Szalon! Ha olvassátok ezt a bejegyzést, és olvassátok, tudom, Vincze Gábor, és Kamila Šarounova, te magyar barista ůs pincérfiú és te cseh lány, vajon megcsináljuk? Egy magyar fiú, egy magyar és egy kicsit cseh lány és egy nagyon cseh lány... megálmodjuk! :) mint ahogy annyi mindenről álmodoztam ezen a sehová sem siető, semmi terv nélküli, szombat délután.

És a Vasárnap is igy alakult. Semmit sem akartam,  végre eljutottam abba az állapotba, amikor nem akartam már aprólékosan megtervezni semmit, sem a napomat, sem a jövőm minden egyes momentumát, Móni: "GPS Annamariiiiiiii" - ugye, tudod, miről beszélek? Arról, hogy azt mondtad nekem, amikor itt voltál, hogy ha mindig én akarom megirni a pontos forgatókönyvet, mikor, minek, kivel és hogyan kéne megtörténnie, nem hagyok teret a sorsnak, hogy azt küldje felém, amit és akit. S igy azt sem fogom észre venni, ha megáll mellettem Ő, mert én esetleg nem ilyennek képzeltem el. S ugyanez a helyzet várossal, munkákkal, emberekkel, álmokkal kapcsolatban is. És lám, második nap, hogy nem terveztem semmit, s akkor szól a telefon: hivnak, gyere velünk, ide-oda! És megyünk. Aztán hopp, késő este, minden előtervezés nélkül moziba találom magam, a Lucerna palotában, ami olyan, mint egy szinház, belül.  Csodás. És a film...Szerelemre hangszerelve. Találó cim! :) de most nem erre figyelek, a film közben, hanem egészen más gondolatok kavarognak a fejemben. Hogy én magam is összeszedem, a saját "utcazenészeimet" akik nem többek mint én, és nem is kevesebbek, és mernek álmodni! Nagyot álmodni, és lépni az álmaik felé! Megcsinálom velük, ahogy a filmben a dalokat. Én pedig a Kávézómat, a regényeimet, a verseimet, a cégemet! Igen! S mindazt, amit még nem látok, sem azt, hogy hol, melyik helyen a térképen. Sem azt, kik lesznek akik velem jönnek! De tudom, megcsinálom, Megcsináljuk! Megtalálom ezeket az embereket, és ők is megtalálnak engem! 

" Legyenek céljaid! Nem kicsik, de nem is elérhetetlen nagyok! Csak olyanok, amitől összeszorul a torkod, amitől kiráz a hideg, ökölbe szorul a kezed, és a levegőbe csapsz hangosan kiabálva: MEGCSINÁLOM! " 

És mert szeretnék, sétálni az utcán, nyári, langyos esőben. Valaki kezét fogni közben, és nem bánni, hogy csurom vizesre ázunk. Azt mondani, amikor ránézek: Gyere, legyünk őrültek! Vagy legalább egy kicsit azok :) És ő ért engem! Táncolni az utcán, mezitláb a parkban, a puha fűben, aztán elnyúlni, és csak nézni az eget, miközben fogja a kezem, és érezni a másikat. Egymás hátának támaszkodni a padon, és olvasni, ki -ki a maga könyvét, aztán megbeszélni. Kávézni, jazzt vagy bluest hallgatni egy füstös hangulatú éjszakai bárban. Hajókázni ... a Dunán, vagy a Moldván! Mindegy, hogy melyik folyó, csak ott legyen velem.! Hagyni, hogy kibontsa az összefogott hajam, és összekócolni. Levenni a napszemüvegem, mert szép a szemem, és zöld, és nem akarja, hogy el legyen takarva, hisz már nem könnyesek...És sétálni a hidakon. Károly-hid, Lánchid...mindegy milyen hid. Quimby koncerten együtt tombolni, vagy Elánon, vagy bármilyen máson. Balettre menni, mert most voltam a lányommal először, a Hattyúk taván, és nagyon - nagyon szép volt. Tetszett! És szivesen megélném vele is, ha tudnám: ki vagy és hol vagy? De jönni fogsz, érzem! Amikor kész leszek a jöttödre, és te is kész leszel, hogy gyere! Mert te is engem keresel éppen. Sört inni, üvegből! Korcsolyázni télen, vagy inkább egymás kezét fogva botladozni rajta, mégis boldogan nevetni a saját ügyetlenségeinken. Filmet nézni a sötét moziban. Rengeteget beszélgetni. Mert fontos, hogy értsd a lelkem. Mert látod, én ilyen örök álmodozó, szentimentális vagyok. De szerethető ember! És várok rád, mig megérkezel! 

Mert azt hiszem, úgy érzem, a negyedik hétvégére sikerült saját magamhoz is megérkeznem! Pedig nem történt semmi eget rengető, nem ajánlották még fel az álomállást, nem költözöm még, és téged sem imertelek még meg, vagy lehet, hogy igen? Csak nem vettem még észre, hogy a sok ember közt, akikkel találkoztam itt eddig, ott vagy köztük. Ha igy lenne, jelezd kérlek :) Küldj egyértelműbb jeleket, mert bár elég jó jel-dekódoló antennáim vannak, de most  még eléggé zárva van a lelkem. 

Addig is élvezem még az előttem álló, következő hetet, amit még itt töltök, a száztornyú városban. Lesznek megbeszéléseim, várnak még rám találkozók, helyek, köztük olyan ajtók is, amelyek küszöbén biztos megállok egy percre, mély levegőt venni, mielőtt benyitok....de bemegyek, még ha kivágnak is. S ha nem megy igy, majd megy másképp. Úgy is mégegyszer nekifutok! Mert hogy is van az idézet a Napsütötte Toscanaban? 

  "Az Alpok egyik részén Ausztriában, amit Semmeringnek hívnak, lehetetlenül meredek és rendkívül magas hegyek vannak. Építettek itt egy vasutat, ami összeköti Bécset Velencével. Megépítették a síneket, még mielőtt létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert tudták, hogy egy napon megérkezik."

 " A legjobb dolgok úgyis a játék végén érnek..."  

 

 

A Kávézó, egyik lehetséges helyszine... Prágában, a Kampa szigeten. 

wp_20140712_145.jpg 

 

 wp_20140712_147.jpg

 

wp_20140712_148.jpg